Lifestyle a városban: kutya, gyerek, munka, suli, stílus, gasztronómia és KÁVÉ

Urban Family of Budapest

Tényleg tudod, hogy mit akarsz?

vagy még 40 évesen is mások álmait kergeted...

2017. április 04. - Csilla Erdelyi

18 évesen, ha minden jól megy, úgy érezzük, hogy tökéletes lények vagyunk, mindent tudunk, amit kell és mindent  pont úgy kell jól csinálni, ahogy mi csináljuk. Kezdődhet az élet. Aztán néhány kivételes esettől eltekintve előbb-utóbb szembesülünk azzal, hogy mégsem úgy alakult az életünk, ahogy elképzeltük. És fogalmunk sincs róla, mit tehetnénk.

Életcélok: ha legmélyebb álmunkból felkeltenek is tudjuk, mit akarunk

Legalábbis én így voltam ezzel. Mint ahogy egyik első bejegyzésemben is fejtegettem, számomra az életcélok a családra és az anyagi jólétre vonatkoztak. Az, hogy egészségesen éljek, sportoljak, 20 évesen magától értetődő eleme volt az életemnek. Az, hogy jól érezzem magamat a bőrömben - a fentiek automatikus következményének tűnt. Tehát nem nagyon  aggódtam, éltem az életemet, történtek a dolgok, szép életet építettünk fel magunknak - mint család is. Majd jött a válság, a családi felelősség, jött "a negyvenesek az új hatvanasok" - azaz pár év alatt jelentősen beszűkültek a lehetőségek. Szembe kellett nézni azzal, hogy megváltoztak körülöttünk a körülmények.

aze_rt_akarom_mert_azzal_valakinek_o_ro_met_okozne_k-vagy_mert_boldogga_tenne-.pngSzép dolog egy másik embernek örömet szerezni, de csak akkor, ha mi magunk már jó irányban állunk

A régi álmokhoz a végsőkig tudunk ragaszkodni

Egy csomó dolgot kijelentettünk hangosan vagy magunkban 25-30 éves korunkban: hol szeretnénk lakni és hol nem, milyen helyeken és hogyan szeretnénk nyaralni, és egyáltalán, hogyan fogjuk élni a mindennapjainkat. Amikor pedig a mindennapok jócskán megváltoztak, furcsa módon még akkor sem raktam össze magamban, hogy az életcéljainkon is ideje változtatnunk - pedig egy üzleti tervet egy ilyen helyzetben kérdés nélkül, azonnal újraírnánk.

Így egyre frusztrálóbbá váltak a mindennapok is. Hiába mondogattam magamban, hogy én aztán tudom, hogy megváltoztak a dolgok, a fejemben élő elképzelés (mitől is leszünk tökéletesen boldogok) semmit sem változott. Pedig nagyon is logikus dolog időnként újragondolni céljainkat, mert korántsem biztos, hogy ugyanaz tesz boldoggá bennünket 20 évesen, mint 40 évesen. Mint ahogy az sem biztos, hogy muszáj erőn felül küzdenünk azért, ami pár éve különösebb fáradozás nélkül az ölünkbe hullott.

Nagyon nehezen emésztettem meg azt a hozzáállást, hogy teljesen rendben van, ha időnként, átmenetileg - de akár jó pár évre - feladjuk a régi álmot, és egy sokkal rugalmasabb, könnyebben kezelhető, de legfőképpen egy fenntartható megoldást keresünk. Aztán még mindig visszatérhetünk az eredeti tervhez. De az is lehet, hogy időközben rájövünk, hogy már sokkal fontosabb lett az "odavezető út", a részletek, a mindennapok minősége.

sunday.png

A megszokás biztonságot ad...

Sok céges tréning szól arról, hogyan priorizáljunk dolgokat, és ha a felállított fontossági sorrenddel egyetértünk, akkor onnantól kezdve nem kell már azon külön gondolkodnunk, hogy mit mikor csináljunk meg. A gyakorlatban azonban ez mégis egy nagyon nehezen kivitelezhető dolog, ugyanis észrevétlenül igen gyakran visszatérünk a megszokásokhoz. Így hiába mondtunk áment egy tökéletes tervre, mégsem aszerint cselekszünk. Sok odafigyelésre és fegyelemre van szükség ahhoz, hogy a berögződött menetrendtől végre eltérjünk, és rajtakapjuk saját magunkat, ha elkezdünk visszacsúszni a régi kerékvágásba. A megszokott dolgok biztonságérzettel töltenek el bennünket, ami az emberi faj túlélése szempontjából életfontosságú volt, de ez a hozzáállás egy túlbonyolított, civilizált életben már sokszor egyáltalán nem működik.

a_lmaim_ahogy_e_lni_szeretne_k_1.png

A feladat: megtalálni a SAJÁT céljainkat

Gyerekként meg akarunk felelni a szüleinknek, tanárainknak.... aztán később a szomszéd néninek, a pasinknak, a barátnőnknek, az iskolatársainknak, a kosáredzőnknek, a zongoratanárunknak és sorolhatnánk. Ezek az újabb és újabb plusz-elvárások időnként észrevétlenül pakolódnak ránk, miközben végig azt hisszük, hogy még mindig a saját elképzeléseink szerint csináljuk a dolgainkat, és szinte semmi fáradságot nem jelent még 1-2 extra szempontot figyelembe vennünk. Ebből azonban előbb-utóbb sodródás lehet, és olyankor már teljesen jogosan érezzük azt, hogy nem is mi irányítjuk a saját életünket. Ez pedig nagyon bénító érzés.

Én most tanulom azt, hogy folyamatosan "ellenőrizzem", hogy amit és ahogy éppen csinálok, az valóban az-e, amit szeretek, ami boldoggá tesz és feltölt. Ha "nem"a válasz, akkor végre teszek ellene, hogy másképp csináljam, vagy jelezzem a környezetemnek és megtegyem a szükséges - néha igenis kényelmetlen lépéseket. 

img_0009_2_copy.jpg

Titkos álmom, hogy egyszer tengerparton éljek

Honnan tudjuk, hogy mit akarunk?

"Hunyd be a szemedet, és képzeld azt, hogy:
- a világ legjobb helyén laksz
- azokkal vagy, akiket a világon a legjobban szeretsz
- az a munkád, amiről mindig is álmodtál... stb." Majd hasonlítsd össze azzal, ami felé most éppen tartasz.

Ha ez nagyon nem megy, akkor kísérletezhetünk először kis, hétköznapi dolgokkal is:
- ha holnap azt tehetném amit akarok, akkor mit csinálnék? 
- majd próbáljuk megteremteni ennek a bizonyos, vágyott tevékenységnek a lehetőségét
- ha ez akadályokba ütközik, kezdjünk el végre egy kicsit küzdeni, harcolni érte - udvariasan, de határozottan mondjuk el az érintetteknek, hogy mit szeretnénk (ezt nevezik asszertív viselkedésnek - amit én nem igazán tanultam meg gyerekkoromban).

Nekem ez kezd beválni, egyre több mindenben tudom alkalmazni. Persze visszaesések mindig vannak. Azonban amikor már egészen sok területen és ügyben viselkedünk így, követve a saját és nem a szerintünk mások által elvárt vágyainkat, akkor katartikus élmény az a felismerés, hogy már nem is biztos, hogy ugyanaz az célunk, amiről éveken át azt gondoltuk, hogy anélkül nem is tudnánk élni.

Változni és változtatni nagyon nehéz, de szükséges. Ha nagyon elakadunk, érdemes akár profi segítséget (pszichoterápia) is igénybe venni. De ehhez az kell, hogy felismerjük, hogy változtatnunk kell. Nem a másik emberen, nem a körülményeken, hanem a saját gondolkodásunkon, viselkedésünkön. Ezt pedig nem könnyű belátni, főleg azért sem, mert úgy vagyunk kódolva, hogy a megszokás hatalmas biztonságérzetet ad.

 

 

 

Olvassátok el vendégcikkemet a 365letszikra blogon is - ahol arról mesélek, számomra mit jelent "a dobozon kívülről" szemlélni az életet!

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanfamily.blog.hu/api/trackback/id/tr1912399293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hdnctrl 2017.04.05. 15:25:28

Ha NEM a válasz, akkor végre TESZEK ARRÓL, hogy másképp csináljam, vagy jelezzem a környezetemnek és megtegyem a szükséges - néha igenis kényelmetlen lépéseket.

Nem tagadunk duplán, mert értelmetlen a mondat.
A félkövérezéseket kihagyhatnád.
Amúgy jókat írsz.

Csilla Erdelyi 2017.04.05. 17:59:38

@scuynat: Köszönöm a kommentet. Ha "nem" a válasz - így helyes valóban. Félkövérmentesítettem. :D

Andy73 2017.04.06. 13:39:50

Egyrészt nem baj, ha egy cél eredetileg mások álma is volt, pl. a szülőké, ha valaki azonosulni tud vele.
Másrészt, ha egy munka, pálya nem való valakinek, arra már jóval 40 előtt rájön, sokszor már a tanulmányai alatt. Tehát a dolog összetett. Lehet, hogy a szülők sikerorientáltak voltak, és a gyerek is az lett, de a gyereknek már más jelenti a sikert, mint a szüleinek.
Fontos az is, hogy a többféle célját megfelelően összehangolja valaki, hogy az egyik hajszolása ne menjen a többi kárára.
Ezen kívül nemcsak nagy, távlati célokat kell kergetni, hanemkellenek hosszú távú és rövid távú célok is, és ezeket is össze kell hangolni. Ha csak a távlati céloknak rendelsz alá mindent, nem élvezed a jelent, de ha elveszel a mindennapokban, nem haladsz a távoli céljaid felé.
És a családot mindenképpen bele kell vonni a célokba - már ha van -, mert ha nem egyeznek a céljaitok a pároddal, az komoly problémákhoz vezet.
És óriási a külonbség aközött, hogy valaki maga irányítja az életét és éri el a céljait, vagy ehhez profi segítséget is igénybe vesz. Egy dolog ilyen blogokat vagy hasonló tanácsokat olvasni, és megint más fizetni érte, kezelésekre járni, végső soron másoktól függő helyzetbe kerülni.

Csilla Erdelyi 2017.04.06. 16:52:18

@Andy73: Teljesen egyetértek az általad leírtakkal, ami a célok összehangolását illeti. Nagyon nehéz azonban a sokféle célt a gyakorlatban, a mindennapokban összeegyeztetni úgy, hogy az ember ne kifacsarva érezze magát, hanem fel is töltődhessen - én ezt a témát (is) szeretném a blogon boncolgatni. Azt tapasztalom, hogy a tanácsok, blogok olvasgatásánál van, amikor nem fog meg egy-egy gondolat, de van olyan is, hogy teljesen beüt, ez szerintem pillanatnyi állapottól is függ, vagy hogy egy adott probléma megoldásánál éppen hol tartunk.
Azt viszont nem értem, hogy a pszichoterápiát miért látod egy függő helyzetnek. Szerintem pont abban segít, hogy újra és újra irányba állítson, mindig új nézőpontból szemléld a problémáidat, és te magad gyere rá, hogy hogyan tudsz és akarsz megbirkózni a nehéz helyzetekkel. Vagy te másra gondoltál?
süti beállítások módosítása