Amikor 20 éves voltam, úgy gondoltam, hogy ha végre "révbe" érek, azaz lesz férjem, gyerekem, házam, kutyám, kocsim és vitorláshajóm, onnantól semmi más dolgom nem lesz, mint hátradőlni, és élvezni az életet. Ehhez képest az életünk egy állandó változás, amellyel ha nem tartjuk a lépést, akkor bizony hamar "megöregszünk", kiégünk és válunk zsémbelődő, állandóan a múltat idézgető, unalmas középkorúakká.

Mire is vágyunk pontosan? Biztosan ugyanarra, mint 20 éve?
Fotó: ezustszalag.hu

De hogyan őrizzük meg a lelkesedést?

Az egész a hozzáállásunkon múlik. Totális naivitás azt képzelni, hogy a körülöttünk történő változásokra elegendő mindig a megszokott sémákkal, ugyanazzal a hozzállással reagálnunk. Ez egy bizonyos ideig működhet, de sajnos vagy éppen szerencsére történhetnek nagy változások is a családi életünkben, a munkahelyünkön, a gazdaságban... ilyenkor már nem dughatjuk a fejünket a homokba. Aki így tesz, az egyre keserűbb élményeket szerez magának és szeretteinek is.

Először is nézzünk tükörbe!

A legjobb módszer az, ha akár családi, baráti beszélgetések segítségével megpróbálunk egy viszonylag reális képet festeni a helyzetünkről, és nagyon higgadtan azt is átgondoljuk, hogy hova szeretnénk eljutni, mi a legfontosabb (de tényleg, szívből jövően!!) számunkra az életünkben. 

Ismerjük fel, ha egy életszakasz lezárult!

Ez az egyik legnehezebb feladat, mivel egy-egy életszakasz éveken át eltarthat, és annyira beleszokhatunk, hogy észre sem vesszük, hogy már mások lettek a prioritások, míg mi teljesen beleragadtunk egy korábbi szerepbe és felesleges energiákat pazarolunk felesleges dolgokra. Az én életemben a gyerekvállalás időszaka az, ahol már figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy éppen mik a kislányom - igencsak dinamikusan változó - igényei. Mint ahogy Endre barátom egyszer nagyonis határozottan rávilágított erre abban az időszakban, amikor szinte minden délután sírógörcsöt kaptam, hogy már megint nem érek oda elég korán a gyermekemért a suliba, ezzel a kérdésével:

- Most mi lenne a legfontosabb neked? Karrier? Család?
- Természetesen a gyerek. Szeretnék minden nap időben odaérni érte, hogy játszhassak vele hétköznap is.
- Ok, akkor fogadd el, hogy ez (a gyerekkor) most egy pár év az életedben, amikor meg kell oldanod a rugalmas délutáni időbeosztást.
- Igen, de ez itt lehetetlen. Próbáltam, falakba ütköztem.
- Erről beszélek. Állj fel, és keress mást.

Bal szélen láthattok, mint boldog anyuka, aki már odaér a kislányáért a suliba. Jobb szélen pedig Mariann barátnőm, akinek az első ügyfelemet köszönhetem.

Minél előbb lépjünk tovább!

Az állam is leesett, de ez a beszélgetés egy akkora lendületet adott, hogy 2 hónapon belül már a régi-új saját tanácsadó cégemben ültem, és az első ügyfelem első sajtóeseményére készültem. Döbbenet, hogy amint eldöntöttem azt, hogy továbblépek, szinte pillanatok alatt állt össze az új munkám, az ötletek, a lehetséges partnerek. Így mertem régi álmomat és kislányom már-már mániává hizlalt kívánságát is megvalósítani, hogy befogadtunk egy kiskutyát is - otthonról dolgozva ez már nem jelentett nagy problémát (illetve kicsit igen, de erről máskor). Igazán hű munkatársam lett, nem mellesleg az egész családot naponta legalább egyszer megnevetteti és minden nap rávesz bennünket egy nagy sétára.

Kutyuskánk lobogó fülekkel - mindig mosolyt csal az arcunkra